2009. március 22., vasárnap

Mi köze van az önismeretnek a sikerhez?

Nem is olyan rég elhatároztam, hogy keresek magamnak olyan jövedelem-forrást, amelyért nem kell naponta órákat utazni és nyolc órát benn ülni a munkahelyen. Nagyon sok témába vágó oldalt megnéztem a neten, hírlevelekre iratkoztam fel. Az egyik ilyen hírlevélben találtam a következő gondolatot:

A sikertelenségedért ne okolj másokat. Ne hivatkozz a szerencsére.

Pszichológiából ugye tanultuk, hogy léteznek külső kontrollos és belső kontrollos emberek. A külső kontrollos embereknek a körülmények határozzák meg cselekedeteit. Ha valami nem sikerül, valami rossz történik, akkor azért a szomszéd, az időjárás, a kormány a felelős. Minden rosszért a körülményeket hibáztatják, ezáltal sokkal boldogtalanabbak.
A belső kontrollos emberek ezzel szemben fel merik vállalni döntéseik következményeit, ha hibáznak nem másokat okolnak. Ezáltal érzik úgy, hogy saját sorsuk kovácsai.
A felelősséget tehát merni kell vállalni.

Szóval ahhoz, hogy sikeres ember legyek, először is el kell felejtenem a másikra mutogatást, a balszerencse okolását. Hát ez nehéz lesz. Olyan könnyű másra hárítani a felelősséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése