2009. április 30., csütörtök

Kisgyerekem van, hogyan is lenne időm otthon dolgozni?

Amikor még az elsőszülöttem pici volt, állandó időhiányban szenvedtem. Sose tudtam befejezni a házimunkát, mindig megmaradt valami, ami engemet roppant mód bosszantott. Még enni is akkor ettem, amikor éppen aludt a manó, mert tuti, hogy akkor kellettem neki, amikor leültem enni. Szóval aki arról beszélt nekem, hogy ő még dolgozik is otthon a baba mellett, akkor azt egy csodafigurának néztem. Aztán ahogy nőtt a fiam, rá kellett jönnöm, hogy egész jól el tud játszani egyedül is, és a házimunkákért meg egyszerűen rajong. Így együtt főztünk, teregettünk, porszívóztunk. A lányom megszületése után már az elejétől így intéztem a dolgokat.

Aki tud otthon dolgozni is a pici mellett, az tehát nem valami szuperlény, hanem tervez-szervez-időtbeoszt. A házimunkába vonjuk be a gyerekeket is: az egészen picik a kiságyból, járókából nézhetik anyát munka közben, a pár hónapos már szívesen nézegeti a pihenőszékből a krumpli hámozást. A már közlekedő gyerkőc szívesen segítenek teregetni, mosógépbe pakolni. Ők ezeket a feladatokat játékként élik meg, ráadásul még fejleszti is őket. Lehet, hogy tovább tart így elvégezni, mintha egyedül csinálnánk, de ne fosszuk meg őket ettől a jó mókától. Egyébként is a kisgyerekes anyáknak engedniük kell az állandó takaríthatnékjukból. Házimunkát felesleges alvásidőre hagyni.

Amikor pedig eljátszik magának a gyerkőc pár percre, leülhetünk leveleket írni, olvasni, esetleg telefonokat elintézni. A nagyobb odafigyelést igénylő feladatokat hagyjuk akkorra, amikor alszik a pici. Lehet, hogy csak fél-egy órát alszik egyhuzamban, de sok kicsi sokra megy.

2009. április 28., kedd

Hogyan lehet pénzt keresni az Interneten?

Még a csapból is az folyik, hogy az Interneté a jövő, az Internetbenmég mindig nagy lehetőségek vannak. Akkor miért ne keresnénk meg ezeket a lehetőségeket? Miért ne próbálnánk pénzkeresésre is felhasználni?

Az Internetet általában gyors levélváltásra, ismerőseinkkel való kapcsolattartásra, információ szerzésre használjuk. De egyre gyakoribb, hogy online áruházakból vásárolunk ilyen-olyan termékeket.

A sok felhasználási lehetőség közül most az információ-szerzést szeretném kiemelni. Ha valamilyen témával kapcsolatban szeretnénk több mindent megtudni, akkor "felmegyünk a netre", és ott keresgetünk, olvasgatunk. Ha egy-egy kérdésünkre kielégítő választ kapunk, akkor hálásak vagyunk az információ közzétevőjének.

Minden embernek van olyan tudása, amivel segíthet másoknak. Olyan tudás, amit ha megoszt másokkal, akkor azért hálásak a többiek. Ha tudásunkat írásba foglaljuk, közzétesszük - például az Interneten - akkor nagyon sok emberhez eljuthat.

Hogyan kapcsolódik ez az Internetes pénzkereséshez?

Ha tapasztalataink megosztása céljából mondjuk blogot vezetünk, akkor az oldalra tehetünk fel hirdetéseket (pl. Adsense, Etarget...). De készíthetünk saját infoterméket is, és a blogunkban ezt népszerűsíthetjük. Ha nincs saját termékünk, akkor reklámozhatjuk másokét, amiért jutalékot kaphatunk. Ezt nevezik partnerprogramnak.

Mennyit lehet így keresni? Ez a dolog többtényezős. A legjobban az adott oldal látogatottságától függ. Elterjedt becslés, hogy az oldal látogatóinak az egy százaléka vásárol. De az sem mindegy, hogy a látogatók mennyire érintettek a témában. A lényeg, hogy a profik ebből akár meg is tudnak élni.

2009. április 26., vasárnap

Az otthoni munka hátrányai, avagy az érme másik oldala

Ha az otthoni munkára gondolsz, vagy arról olvasol, szinte mindig csak az előnyei kerülnek előtérbe, az előnyök vannak kihangsúlyozva. Pedig ugyanúgy vannak hátrányai is.

Az egyik, és talán a legnehezebben kivédhetőről a korábbi bejegyzésembe tettem be egy videót. Ha a gyerekeink még kicsik, nem járnak óvodába, akkor viszonylag kevés időt tudunk nyugodt munkára szánni. Még a számítógép előtt végzett munka el-elmegy, ha a kicsi nagyon elmélyed valamilyen tevékenységben, haladni is tudunk. De a telefonos, ügyfélszolgálatos munkára szerintem esély sincs.

Egy újabb hátrányként talán a magányt tehetnénk. Beszűkülhetnek emberi kapcsolataink, a játszótéri felületes ismerettségekre korlátozódhatnak. Sok anyuka már csak azért is szeretne munkába állni, hogy "emberek" közé mehessen, kiszabaduljon a napi rutin közül. Persze ez ellen lehet tenni: igenis ki kell mozdulni a játszótér, közért, gyerekorvos háromszögből. Ez nem önzés, nemcsak magunknak teszünk jót, hanem családtagjainknak is.

A munka és a magánélet kettéválasztása az otthoni munkavégzés esetén szintén nagy próba elé teszi az ember lányát. Épp a minap olvastam egy fórumon anyukát panaszkodni, hogy a munkatársaival folytatott webkonferencia közepén próbált volna a védőnő konzultálni vele, és nem értette meg, hogy ő most dolgozik.
De az is előfordul, hogy a családtagok sem értik meg, hogy nem egyszerűen otthon vagyunk, hanem otthon dolgozunk. Ugye hallottad már azt, hogy csinálj meg valamit, mert Te úgyis otthon vagy?
Azonban nemcsak mások nehezíthetik meg a dolgunkat. Ismerős a helyzet: elküldöm ezt a levelet, elindítok egy mosást, felhívok egy ügyfelet, gyorsan összedobok egy kis ebédet, megírom a beszámolót, a postára is el kellene ugrani? Ki-ki a saját feladataival behelyettesítheti.

A hátrányok közé lehet sorolni még azt is, hogy nálunk nincs még kialakulva széles körben elfogadott gyakorlat a távmunkában dolgozók jogairól, a munkaadók általában bizonytalanok velük szemben. Az sem utolsó szempont, hogyha később újra "valós" munkahelyen szeretnénk dolgozni, akkor nehéz a visszailleszkedés.

2009. április 24., péntek

Otthoni munka - ismerős?

Otthonról nem is olyan könnyű dolgozni, főleg ha kis gyerekeink vannak.

Találtam egy vicces videót, ami szerintem mindent elmond. Persze nem szándékozom elriasztani senkit sem az otthoni munkának a gondolatától, csak hát mindennek van árnyoladala, ezt is számításba kell venni.

Ha vannak hasonló élményeid, ne habozz, oszd meg velem.


2009. április 21., kedd

Pénzügyi műveltség: játék?

Tegnap találtam egy blogot, ahol a szerző játékra hívja a vállalkozó kedvűeket: pénzügyi intelligenciát fejlesztő játékra.

Olvastátok a Gazdag papa, szegény papa című könyvet? Kiyosaki abban írja, hogy gazdag apja mindennél fontosabbra tartotta a pénzügyi intelligenciát. Amikor a fiúk tanulni akartak tőle, arra kérte őket, hogy ingyen dolgozzanak neki. Majd azt a tanácsot adta nekik, hogy mindig először maguknak fizessenek. Ezzel nem azt akarta tanítani nekik, hogy használják ki az alkalmazottakat, ne fizessenek a vásárlásaikért, ne fizessenek adót. Úgy gondolta, ezzel a módszerrel lehet a legjobban megdolgoztatni elménket abból a célból, hogy megtaláljuk a lehetőségeket a pénz előteremtésére.

A Vállalkozó Kedvű Fiatalok blog szerzője is a játékos kedvű olvasói elméjét akarja megdolgoztatni. A játék lényege egyszerű, egy talált pénzérmét kell lépésenkét megduplázni, kizárólag valamilyen üzleti tevékenységgel. Az első lépcsőfokok még egyszerűek, de pár után már jön a neheze. Bár fiatalokat, 18 évnél nem idősebbeket szólít meg, de szerintem mi - túl a harmincon - is tanulhatunk tőlük.

Itt olvashatsz róluk bővebben >>

2009. április 18., szombat

Célkitűzés - eszik vagy isszák?

Feliratkoztam egy időbeosztással foglalkozó hírlevél-sorozatra. A második levél a célokról, célkitűzésről szólt. Az ember nem is gondolná, hogy a helyes időbeosztás alapja a megfelelő és elég konkrét célok megléte. Ráadásul ha átgondoljuk, leírjuk céljainkat, mondjuk a karrierünkkel kapcsolatban, akkor ez egyfajta önbeteljesítő folyamatot eredményezhet.

Ha kitűzünk magunk elé valamilyen konkrét célt, akkor megteszünk lehetőség szerint mindent azért, hogy azt a célt elérjük. Ugye így van?

Ha viszont nincsenek céljaink, vagy homályosak, akkor megette a fene. Csak úgy vagyunk magunknak, napi rutin követi egymást. Nincs semmi, ami hajtson minket.

Az, hogy több pénzt akarok, nem egy jó cél. Persze, nem árt, ha minél több van belőle, de ez olyan általános valami. Nem sarkall most és azonnal cselekvésre.

De ha azt mondom, hogy egy éven belül havi százezret akarok keresni online, ez már egy elég konkrét cél, nem? Ha még hozzáteszem azt is, hogy miből, vagy hogyan, na akkor már jó úton vagyok a megszerzésére.

2009. április 15., szerda

Neked van?

Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor legalább felhasználói szinten tudod használni az internetet. Leveleket olvasol-írsz, használod a Google-keresőt, esetleg fórumozol, közösségi oldalakat látogatsz. Esetleg saját blogod is van?

A saját blog-honlap üzleti célra való ki nem használása nem bölcs dolog, legalábbis szerintem. Minimális látogatottság mellett is hozhat egy kis zsebpénzt a konyhára a Google Adsense. Nagyobb látogatottság esetén pedig egyenesen kényelmes passzív jövedelmet biztosíthat.

Nincs más dolgod, mint regisztrálni az Adsense oldalán, és az ott kapott html-kódot elhelyezni az oldaladon. A Google feltérképezi az oldalad tartalmát, és többé-kevésbé releváns hirdetéseket helyez ki. A hirdetéseket testre szabhatod, dizájnját hozzáigazíthatod a weboldalad dizájnjához. Minél többen kattintanak a hirdetésekre, annál több pénz gyűlik össze a számládon.

A kifizetés csekken történik minden hónap 15-e után, amennyiben a számládon levő összeg elérte a 100 USD-t. A csekket postán küldik és bármelyik hazai bankfiókban beváltható. Ezt a jövedelmet is természetesen be kell vallani a személyi-jövedelemadó bevallásban, de vállalkozói engedéllyel nem kell rendelkezni.

2009. április 8., szerda

Miért jó otthon dolgozni?

A távmunka, otthoni munka iránti gény leginkább a munkaerőpiacra visszatérő kismamák és az ő családtagjaik fejében fordul meg. A munkáltatók viszont kevésbé szeretik ezt a fajta munkavégzést. Na de most beszéljünk inkább rólunk munkavállalókról :). Miért is szeretnénk otthonról dolgozni, milyen előnyei lennének számunkra?

Kötetlenség: Szabadon szervezhetjük a munkaidőnket. Nem kell reggel munkába rohanni, metrón nyomorogni, vagy a dugóban bosszankodni. Akkor is dolgozhatunk, ha a kicsi alszik, vagy nagymamázik, persze csak ha nem vagyunk időhöz kötve.

Életmód-váltás: Ha még rendszeres időközönként sem kell bejárnunk, és az otthonunkhoz sem vagyunk kötve, akkor akár a Taj Mahal mellett is letáborozhatunk a gépünkkel.

Kényelem: A saját kis irodánkat, dolgozósarkunkat úgy alakítjuk ki, ahogy csak tetszik. A szobai hőszabályozót kényünk-kedvünk szerint állíthatjuk, senki nem fog panaszkodni, hogy túl meleg van, esetleg túl hideg. Maximum a gyerek vagy a férjünk :).

Idő- és pénzmegtakarítás: Nem kell számolni a munkába járás idejével és a költségeivel. Otthon sokszor hatékonyabban tudunk dolgozni, mint az irodában. Nem zavarnak meg a kollégák, a főnök megjegyzéseit sem kell hallgatnunk. Nem muszáj költeni vagyonokat "businesswoman" ruhákra, pólóban és farmerben pont elég letelepedni a számítógép elé.

Kevesebb stressz: Ez gondolom magáért beszél. Az előző pontokban írottak mindegyike csökkentheti a bennünket érő stresszt.

2009. április 7., kedd

Ügyeskezű anyukák előnyben

A múlt héten Húsvétra készülődve kreatívkodtam egy kicsit a gyerkőcökkel. Újra rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én műfajom :). Ennek kapcsán jutott az eszembe, hogyha volna hozzá tehetségem, akkor szép kis mellékjövedelmet termelhetne. Mármint a kézimunka: ékszerkészítés, üvegfestés, varrás, stb.

A kész termékeket lehetne értékesíteni hagyományos kézműves vásárokon is, de sokkal kényelmesebb az internet. Több oldalon fel tudjuk hívni a munkánkra a figyelme:

- Árulhatjuk magyar aukciós oldalakon (teszvesz, vatera), de külföldin is (e-bay).
- Vannak kifejezetten kézműves oldalak (meska, etsy).
- Írhatunk blogot is a készítés folyamatáról, bemutathatjuk ott is a kész termékeket.

A külföldi oldalak több potenciális vevőt hozhatnak, azonban ezekhez nem árt egy minimális angol nyelvtudás.

Ha eddig csak hobbiból készítettél mindenféle szép dolgokat, akkor gondold meg, akár plusz pénzt is hozhat.

2009. április 5., vasárnap

Írj cikket újra

A minap írtam a cikkírásról, mint az internetes pénzkeresés egyik formájáról. Ma kaptam egy levelet az oldala.biz-től. A levél szövege:

Kedves Kisbogár!
Bevezettünk egy új lehetőséget a fiókodban. A piactér részre kattintva kereskedhetsz a cikkeiddel.

Most lehetőséged van arra, hogy eladd a cikkeidet fix pénzért. Csak meghatározott számú cikket veszünk meg aktuális árfolyamon. Nehogy lemaradj!

Add el most!

Üdv,
Marcell

Na ezt most megnézem magamnak. Mennyit kérjek a cikkeimért? Száz forintot, vagy egy ezrest?


Ha lemaradtál a cikkírásos bejegyzésről, itt megnézheted >>>


U.i.: megnéztem, 10 forintot ajánl cikkenként. Nevetséges. Akkor már a kattintgatással is többet keres az ember, és még az agyát sem kell megdolgoztatnia.

2009. április 4., szombat

Klikkeléssel pénzt keresni

PTC - gyakorló internet felhasználók biztosan ismerik ezt a kifejezést, a paid-to-click rövidítését. Az ilyen rendszert üzemeltető cégek egyrészt reklámfelületet biztosítanak a hirdetőknek, másrészt garanciát vállalnak arra, hogy az adott hirdetést bizonyos számú internetező meg fogja nézni. A garantált látogatóknak pedig átenged egy kevés összeget a bevételéből, hirdetés-megtekintésenként néhány centet.

Ezek az oldalak általában angol nyelvűek, a használatukhoz nem árt egy minimális angol tudás. Regisztráció után rögtön neki is kezdhetünk a munkának. A linkekhez tartozó oldalakat nem elég megnyitni, bizonyos ideig nyitva is kell hagyni azt az oldalt, számláló szokta jelezni az időt. Napi 5-10 cent kereshető így meg, de ha tovább ajánlod az oldalt, akkor az így regisztráltak kattintásaik után is kapsz részesedést.

A kattingtatósdiból szerintem nem lehet egy normális havi jövedelmet keresni, de zsebpénznek ez sem rossz.

Neked vannak tapasztalataid ilyen oldalakkal? Melyiket tudnád ajánlani?


2009. április 2., csütörtök

Ha hiszel a spirituális erőkben

Találtam egy jó kis segítséget a pénzmágnes meditációhoz. Ha hiszel a gondolat erejében, akkor meg kell nézned a Titok c. filmet. Ha nem hiszel benne, akkor viszont azért érdemes megnézned.
Ebből a filmből találtam a YouTube-on egy összevágott klippet, szerkesztett feliratokkal. Igaz, ez egy MLM-es toborzó videó, de ha ettől eltekintünk (vagyis nem nézzük meg az első és az utolsó képkockákat), akkor ihletet meríthetünk belőle. Ez is olyan hasonló, mint amilyeneket körlevelekben szoktak küldözgetni: minden szép, minden jó, minden sikerül, csak akarni kell. Vagyis ha nem szereted az ilyen dolgokat, akkor inkább ne nézd meg. Még megárthat :))


Írj cikkeket!

Gondoltál arra, hogy újságíró légy? Jó lenne, ha az írásaid megjelennének valahol? Ha a net is megfelelő médium az írásaidnak, akkor vezess blogot, vagy regisztrálj be egy olyan oldalra, ahol megjelenítik a jól megírt cikkeidet, és ezután még fizetnek is.

Egyelőre két ilyen oldallal találkoztam. Az egyikre már be is regisztráltam, de nem igazán tetszik az oldaluk. Sőt, ahogy utána néztem, találtam pár negatív véleményt is róluk.
Regisztráció után a belépési oldalon van két prezentáció, ami részletesen elmondja, hogy mi lesz a dolgom. Ez idáig rendben. Tényleg nagyon sok téma közül lehet választani, ha éppen nincs fenn olyan, akkor lehet kérvényezni az engedélyezését a szerkesztőtől. Én kérvényeztem, egyelőre még nem válaszoltak. Ennek már öt napja. Egy-egy cikknek legalább 350 szót kell tartalmaznia. Ezeket felteszik az oldalukra, és gondolom az ott megjelentetett Google hirdetésekből származó bevételből fizetnek az íróknak is. Ez viszont nincs leírva, garantált összeg sincs (legalábbis nem találkoztam vele), kifizetés 30 cikk után. Nincs szó szerződésről sem. Szóval ezek miatt nem tetszett az oldal. Egyébként a tavmunka.network.hu egyik blogjában írta valaki, akinek már fizettek, hogy egy cikk kb. 60 fillérre jött neki ki. Hát ez még kiflire sem elég.

A másik oldalt is ezen az oldalon ajánlották. Itt is a cikkírás a lényeg. Erről viszont még nincs tapasztalatom. Ha kipróbálom, akkor beszámolok róla.